Az I. világháborútól napjainkig
Az Osztrák-Magyar Monarchia haditerveiben megalkotta az úgynevezett minimális (5. és 6. hadsereg Szerbia ellen, leküzdésük után az orosz csapatok ellen) és maximális (2. hadsereg, ha Oroszország mozgósítása a vártnak megfelelően, lassan történik) Balkán csoportot, valamint az „A” lépcsőt (1., 3.és 4. hadsereg az Oroszország ellen vetnék harcba, ha a helyzet megkívánná, de ha nem, akkor csak tartalékban maradna).
Mint tudjuk, az orosz-japán 1903-1905-ig terjedő háború befejeztével, a háború egyik tapasztalataként, az orosz birodalom titokban, átszervezte a mozgósítását, hatékonyabbra. Az oroszok jóval a hadüzenet előtt megkezdték a mozgósítást az Antant-szerződésnek megfelelően, de erről a központi-hatalmak hadvezetése nem tudott. Ezért az 1914. július 14-én elrendelt mozgósítást követően a szerb határra felvonuló Monarchia csapatainak a harcba vetése elmaradt, sőt azt a feladatot kapta, hogy az orosz csapatokat tartóztassa fel addig, amíg a német csapatok a nyugati hadszíntéren döntő csapást mérnek, a franciákra.
Az ezredet, több kisebb részre osztották ezen első időszak alatt. Egy részük előőrsben tevékenykedett, a Száva mentén, más részük harcászati gyakorlaton vett részt, aminek keretén belül, többek között a helyi lakosságot lefegyverezték. A hadsereg vezetése úgy döntött, hogy mivel a keleti hadszíntérre történő átvonulásig még van idő, nem várja meg a szerb csapatok támadását, hanem támadásba megy át ellenük. Ezen műveletekben a 2. és 5. hadsereg kötelékeiben vett részt az ezred Sabáccal és Drenovacka-Adával szemben felállva, támadásra készen.
Miután elfoglalják Sabácot, utasítást kapnak Pricsinovics felé való előre nyomulásra, de több ellentétes parancsot is kapnak így vissza kellett vonulniuk Sabácra, majd innen is át kellett kelniük a Száván, ahol ideiglenesen határőrizeti feladatot láttak el, majd az ezred kapott kettő nap pihenőt és utána, 1914. augusztus 30-án az északi hadszíntérre szállították őket. Itt részt vettek az ezred katonái, az I. világháború mozgó időszakában, a lembergi csatától kezdve, a Kárpátok mögé történő visszavonuláson keresztül, a Bruszilov nagy támadásait átvészelve, 1917. december 7-ig, az időközben szocialista forradalom által leváltott, új kormánnyal kötött békeszerződésig.
Időközben meghalt I. Ferenc József osztrák császár és magyar király, ami a lanyhuló harci morálnak sem tett jót. 1917. január 7-én az ezred parancsnoka Redlich Ottó alezredes lett, akit a katonái az utolsó és legvitézebb parancsnoknak tartottak. Kimagasló haditetteiért megkapta, a Mária Terézia-rend lovag keresztjét.
Érdekes epizód arra, hogy mennyire is érezte Budapest magáénak az ezredet, az, hogy 1917-ben az ezred Kiskunhalasra történt helyezésével egyidőben a polgárok körében eredményes mozgalom indult a visszahelyezés érdekében.
1918. januárjában Zágon Géza Vilmos zeneszerzõ megkomponálta a Redlich-indulót, s ez lett a budapesti háziezred, a 32-esek hadiindulója.
1918. január második harmadában az ezredet az olasz hadszíntérre rendelték, ahol leváltotta a 88. gyalog ezredet, Monte Asolone körüli állásokban. Itt az állások nem voltak kiépítve a legénység zöme szabadban éjszakázott. Vagy a jeges eső kínozta őket, vagy a kíméletlen havazás és hófúvás, melynek következtében az itt eltöltött 12 nap alatt tűzharc nem is bontakozott ki, mégis 9 halott, 24 sebesült és 259 súlyos beteg lett a veszteséglistán.
1918. június 15-23. között a montellói csatában, kezdeti sikerek ugyan történtek, de az általános helyzetre való tekintettel, fel kellett adni az állásokat, és vissza kellett vonulni a Piave folyó mögé, ami a harci kedvet nem erősítette.
1918. július 4-én az ezredet beosztották Combaiba vezényelték, ahol szeptember 12-ig különösebb, nagyjelentőségű harcok nem voltak. Innen a harmadik vonalba vonták vissza, ahol pusztán felszerelésük karbantartásával, gyakorlatozással és pihenéssel töltötték az idejüket. Itt kell megjegyezni, hogy az elégtelen ellátás (élelmezési, egészségügyi) miatt, a katonák átlagos testsúlya 50 kg volt. Nem volt ritkaságba menő, hogy a jobb ellátásért a hátsó vonalakból az első vonalakba szöktek. Az orosz hadifogságból visszaérkezett katonák pedig agitáltak a háború és a Monarchia ellen.
Mindezeket az ellenség is tapasztalta, és elérkezettnek látta az időt, hogy végső támadást intézzen a Monarchia csapatai ellen. Ez volt vittorio-venetói csata. Az ezred bevonult október 22-én a valdobbiadenei erődbe. Az ellenség átkelt a Piavén és megkezdődött az ezred utolsó nagy csatája. Ennek nagyságát jól érzékelteti az, hogy például a 7. századból csupán a parancsnok és 6 fő legénység maradt meg. Október 28-án a nagy erőket felvonultató ellenséggel szemben az ezred alul maradt, az első zászlóalj teljes mértékben fogságba esett, a második zászlóaljból is csak 17 ember menekült meg.
Az ezred megmaradt egységei a Piave völgyének peremén lévő Trichinán gyülekeztek, majd az ellenséges repülők folyamatos támadása mellett, megindultak november 5-én, a határ irányába. A második zászlóaljparancsnok vezetésével a megmaradt 500 főt, a hadosztály parancsnokság 4 századba és egy géppuskás századba szervezte, és útnak indította őket. Villachnál az osztrák, cseh és horvát származású katonák kiváltak, és a megmaradt rész folytatta az útját Magyarországra.
1918. november 18-án tért vissza a 32-esek maradványa az olasz frontról. A magyar határra érve könnyes szemmel, áhítattal énekelték a magyar himnuszt a sokat szenvedett budapesti bakák. November 19-én érkeztek a ferencvárosi pályaudvarra; a vonatot, amely a budapesti háziezrednek a világháború végső, rettenetes küzdelmeit és fáradalmait végigélt töredékét hozta haza, már senki sem fogadta. Sõt, az 1918-as őszirózsás forradalomban megalakult köztársaság kormánya megszűntette az ezredet, mint császári és királyi 32. ezredet, csak a 32. gyalogezred megnevezést hagyta meg, székhelye a Martinovics laktanya, karhatalmi feladatokkal bízta meg.
Az első világháborút nagy áldozatokkal zárták a 32-esek. A tisztek közül elesett, vagy sebesülése következtében meghalt 75, eltűnt 7, hadifogságba esett 115, betegségben meghalt 2. A legénység vesztesége: elesett 1419, eltűnt 5878, sebesülés következtében meghalt 1197, összesen 8494 katona. A legénység 5811 arany, ezüst és bronz vitézségi érmet, koronás ezüst és vaskeresztet kapott. Megújulása a Nemzeti Hadsereg átszervezése folyamán történt, a 32-sekbõl és más ezred maradványokból összeverbuváltak egy gyalogezredet, a magyar királyi 1. gyalogezredet.
A trianoni békepaktum következtében, az ország csak belső úgynevezett rendfenntartó, határt őrző erőket tarthatott fenn (Huba hadrend), így az ezred a Budapest fontosabb katonai objektumai őrzését kapta feladatául. Akkor is jellemző volt a létszám hiány, mert nem egy alkalommal előfordult, hogy a 24 órás őrséget nem tudták leváltani e miatt, és 48 órázni kellett, vagy akár egy hétre is elnyúlt a 24 órás szolgálat. A másik megoldás, a bevonult újoncok beosztása őrségbe- ugyanis mindenkit, aki jelentkezett az új hadseregbe, újra kiképeztek, függetlenül a már elért rendfokozatától, volt beosztásától-, mondván az I. világháborúban harcoltak, van kellő tapasztalatuk egy őrség ellátására.
A kiképzésre, mint fegyelmező eszközre is szükség volt, ugyanis az I. világháború kudarca, valamint a balul sikerült vörös hatalom átvétel a katonáskodási kedvet teljesen lelohasztotta, és fegyelmet meg kellett szilárdítani. Éppen ezért az akkori katonai büntető törvénykönyv is szigorúan büntette a „fegyelemsértéseket” is.
Az 1920-as évektől magyar királyi, ismét Mária Terézia nevét viselő budapesti 1. honvédgyalogezred székhelye továbbra is az Üllői úti Mária Terézia, későbbi nevén Kilián-laktanya lett. Az ezred több más alakulattal együtt az 1. vegyes dandárba tartozott. Az ezred felépítése nem sokat változott: ezred törzs, 3 zászlóalj, melyeket egyenként: zászlóaljtörzs, 3 gyalog század, 1 géppuskás század alkotta. A parancsnok ekkor (mint tulajdonosok már megszűntek létezni egy alakulat életében), 1920-ban Kárpáthy Kamil ezredes, 1921-ben Rainprecht Sándor ezredes, 1927-ben vitéz Szinay Béla ezredes, 3. o. vk, 1930-ban Árlyonváry ezredes.
A volt 32-es tisztek (vitéz tinódi Vargha Sándor tábornok és dr. Vándor Mihály) megalakították a 32-esek Asztaltársaságát, melynek eredményei is voltak. Például december 4.-t (az 1914. december 4-én vívott borovai ütközet évfordulója és ugyan erre a napra tették át a régi évfordulót, az 1796. november 6-án vívott bassanói csata évfordulóját) az I. világháborúban elesettek emléknapjává nyilvánították. 1929-ben a Mária-Terézia laktanya falán emléktáblát avattak, és könyvet adtak ki az ezred történetéről.
1932-ben jótékonysági bált rendeztek az özvegyek és hadirokkantak megsegítése érdekében és felavatták a 32-es emlékművet, a mai 32-esek terén. 1929-ben kezdtek gyűjtést elkészítésére, a közadakozásból 37.000 pengő gyűlt össze. Ezután 1932-ben nyilvános pályázatot írtak ki. A beérkezett 9 tervezet közül Szentgyörgyi István szobrászművész alkotását fogadták el. A szobrot 1933. május 14-én leplezték le, a tér azóta viseli a „32-esek tere” nevet. Valahányszor erre járunk, vagy e térről beszélünk, eszünkbe jut a budapesti 32-es háziezred, de az is, hogy a főváros közönsége, milyen szeretettel és hűséges ragaszkodással viseltettek a háziezred iránt története folyamán. Ez a szobor is – napjainkban 2013-ban – a 272 éves háziezred katonai erényeit hirdeti és őrzi hősei emlékét.
Az ezred akkori felépítése a következő volt: ezred törzs, ahova tartozott az ezred parancsnoka, egy árkász osztály, távbeszélő járőr. A zászlóaljak álltak: zászlóaljtörzsből, gyalogos századokból, egyenként 3 puskás szakaszból, és 1 géppuskás szakaszból, melyekben 30 fő tartozott 3 rajba szervezve, a géppuskás szakaszba pedig 2 géppuska tartozott.
1927-ben a Szövetséges Katonai Ellenőrző Bizottság megszűnik, 1933-ban Németország nagyarányú fegyverkezésbe kezd és a kis antant, hogy a német befolyást gyengítse Magyarország irányába, bizonyos fegyverkorlátozásokat felold, melynek hatására 1938-ban Darányi, akkori miniszterelnök, Győrben meghirdeti a hadsereg átszervezésére irányuló programját.
1938-ban a mozgósítások miatt a vegyes dandárok hadtestekké alakultak. Az első bécsi döntés értelmében a Felvidék magyarlakta területei visszacsatolásra kerültek az anyaországhoz, melynek érvényt szerzés céljából a 3. hadsereg kötelékén belül, az 1. hadtest részeként részt vett az 1. gyalog ezred Páczér - Bácskossuthfalva, Ipoly vidékén, a területek megszállásában, 1938 őszén. Majd 1940 őszén a második bécsi döntés következtében a visszacsatolt erdélyi területek megszállásában vettek részt. 1941 áprilisában pedig a délvidék megszállásában vettek részt. 1944 tavaszától az 1. hadsereg frontján harcoltak, a Kárpátoktól keletre, onnan Kolozsvár-Torda irányába, majd Nyírség és Jászságnál dúló harcokban vette ki részét. Ennek az évnek novemberében Budapest alatt harcolnak, majd Heves megyében. Utána, 1945 tavaszán Székesfehérvár körzetében fejezik be a II. világháborút.
Mint látható a folytonosság itt megszakad teljes mértékben a régi és mai 32. ezred között. Ahhoz, hogy a rendszerváltás után felbukkanhasson újra a 32. elnevezés meg kell itt szakítani a történetet és egy másik történetet kell, megismerni hozzá.
A II. világháború utolsó időszakában, Kelet-Magyarországon, Debrecen városában, a korabeli magyar kormány honvédelmi minisztere - 20.089/1945. számú rendeletében - parancsot adott őrzászlóaljak létrehozására. E miniszteri rendelet nyomán a 6. honvédkerület parancsnoksága 1945. február 15-én 734 partizánból és a 6. honvéd gyalog hadosztály létszám feletti állományából, 1945. március 27-én alakította meg a négy századból álló, kettőszázötven fős debreceni őrzászlóaljat, a kormány védelmére.
Nem sokkal megalakulása után az őrzászlóalj, a kormányt követve a fővárosba díszlokált. Itt előbb a Honvédelmi Minisztérium egyik közvetlen önálló alakulata lett, Törzs százada, melynek parancsnoka Somogyi István hadbiztos lett, 6 nap után pedig kinevezték az alakulat parancsnokává Maléter Pál főhadnagyot. Ezt az alakulatot azonban 1946. szeptember végén feloszlatták. Mindezt azért, hogy állományából, HM 27000/Elnöki 1946 számú rendelettel, 1946 októberében létrehozzák a Budapesti Honvéd Őrzászlóaljat. Elhelyezése először a Honvédelmi Minisztérium területén volt, majd a Zalka Máté (Bartók Béla úti) laktanyába költözött.
Két esztendő múltán - a Magyarországon zajló hadseregfejlesztés részeként - átszervezték az alakulatot. Az új szervezet 1000/1948 HM rendelet alapján 1948. október elsejével jött létre, Szmetana József őrnagy parancsnoksága alatt, melynek feladata volt a HM objektumok őrzése, Katonai Büntető-végrehajtási Intézet őrzése és kisebb részben díszelgési feladatok. Az alakulat megnagyobbodása után a Kilián laktanyába költözött.
1949. január 1-én kinevezik parancsnoknak, Adorján Gyula századost, és ezzel egy időben az alakulat a MN VK SZÜCSF és az ÁVH alárendeltségébe került.
1951-ben Novák Gyula százados lett a parancsnok, az alakulat átkerült a VKF alárendeltségébe, a szervezetébe tartozó géppuskás szakaszt századdá bővítették ki. 1954-ben újra átszervezésre kerül, ugyanis a Pf 3725 leszerelt állományából, egy géppisztolyos századával egészül ki, és a leszervezett alakulat csapatzászlaját, melyet a Ganz Vagongyár adományozott neki 1950. november 20-án átveszi.
Az ezred felépítése a következő volt: 4 század, egyenként négy szakasszal és egy géppuskás szakasz, valamint egy százada egy-egy szállító, híradó, ellátó szakasszal.
1955. április 4-én az alakulat részt vesz az első díszszemlén. 1956. október 23-án, ekkor a parancsnok Bíró Endre százados, védelmi feladatokra kirendelik a Parlamenthez Kovács Gergely hadnagy parancsnoksága alatt egy századot. A Magyar Rádióhoz Ambrus László hadnagy vezetésével a 4. századot. Harcokat folytatnak a Bajcsi-Zsilinszki Endre laktanyánál, a Szabad Nép szerkesztőségénél, a VII. kerületi MDP pártházánál, valamint a Kerepesi temetőnél. Ezen csatározások alatt meghalt Borbély László tizedes, akit alhadnaggyá léptettek elő, és az ezred hősi halottjának számított egy ideig, megsebesült Ambrus László hadnagy és 4 fõ katona.
1957 májusában a jelenlegi elhelyezési körletébe költözött, a Petőfi laktanyába (régi Károlyi laktanya), és átveszi valamennyi HM objektum őrzés-védelmét, a parancsnok ekkor Oravecz István ezredes.
1961-ben a fő feladata a harckészültség szintjének a növelése, a kiképzés fő területe a politikai kiképzés. 1962-ben a parancsnok Molnár Mihály ezredes, akinek az idejében az alakiasság és fegyelem növekedett.
1969-ben a három fő feladata az ezrednek az őrzés-védelem, díszelgések és a rendészeti feladatok ellátása. Ekkor térnek át az egész Magyar Néphadseregben a 3x8 hónapos kiképzési rendszerre és bevezetik a Szocialista Verseny Mozgalmat.
1970-ben az ezred fő feladata a díszszemle végrehajtása. Az ezred szervezeti felépítése a következő volt: dísz-, őr-, rendész zászlóalj, zászlóaljanként 3-3 század és ezred közvetlenként 1-1 törzs és ellátó század, javító szakasz.
1978-ban Fenyvesvölgyi Sándor ezredes lett a parancsnok, akinek a nevéhez fűződik, hogy a MN7015 lett először a Szocialista Verseny Mozgalomban kiváló ezred, valamint az ezred valamennyi tisztesét nevén szólította. Amikor az ezred újból átszervezésre került, külön választották a feladat végrehajtása szempontjából a három zászlóaljat, vagyis speciálisan egy főfeladatot láttak el.
A díszelgésekkel már a kezdetektől együtt jártak a katonai tiszteletadással végbemenő temetések kegyeleti feladatai is. Ezenközben az alakulat katonái természetesen ellátták a Budapesti katonai objektumok őrzésével és védelmével kapcsolatos, valamint a helyőrség életével összefüggő rendészeti és rendészi feladatokat is, valamint az alakulat szakharcászata a karhatalmi feladatokra való felkészülést jelentette.
Egy érdekes momentum, melyre nem sokan emlékeznek. 1989. október 23-án, a Köztársaság kikiáltásának napján, amikor az ezred díszzászlóalja méltóképpen felvonult e nagy eseményre, az újságok azt híresztelték, hogy a karhatalmi ezred felfegyverezve, készenlétben áll a laktanyában a beavatkozásra…
Múltak az évek, és a szolgálati szabályzat egyik pontjának előírásából ma is élő tradíció lett, melynek révén az őrezred díszzászlóaljának szép szál katonái a televízió hírműsorainak állandó szereplői. Az évtizedek során ezek a katonák tisztelegtek, a hajdani kétpólusú világ számos állam- és kormányfője előtt. Budapest légikikötője, Ferihegy betonján kíséretével elvonult sorfaluk előtt Hruscsov és Brezsnyev, a Szovjetunió egykori vezetői, köszöntötték az iráni sahot, a Francia Köztársaság elnökét, az amerikai elnököt, alelnököt, India államelnökét, az angol miniszterelnök-asszonyt, Gorbacsovot, a svéd királyt, a belga királyt, az osztrák és a német kancellárt - és ki tudná sorolni? Valamint számos díszszemlén, ahol az ezred parancsnoka az ezred kiváló teljesítményéért a honvédelmi minisztertől díszkardot kapott. és a legszükségesebb létszámmal biztosították a katonai protokollt Kádár János temetésén is 1989-ben.
Ott voltak azon a nevezetes napon is - 1978 tavaszán -, amikor harminchárom éves külföldi távollét után Magyarország államfőnek kijáró tisztelettel fogadta az amerikai küldöttség által kísért Szent Koronát.
1984-ben Balogh László ezredes lett az alakulat parancsnoka. Ezekben az években jegyezte fel az ezred történetének „névtelen krónikása”, hogy a hazánkba látogató Schmidt német kancellárnak különösen tetszett a zászlóalj szépen koreografált, fegyelmezett díszelgése, s róluk érdeklődve nem is akarta elhinni, hogy sorkatonákat lát. Nem mellesleg Balogh ezredes, 18 évig volt az alakulat parancsnoka.
„A díszelgések színvonalát illetően katonáinknak igazán semmi szégyellnivalójuk sincs!” Ezt a megjegyzést az ezred akkori parancsnoka tette 1992 májusában, Londonban, ahol az angol Királyi Gárda vendégei voltak. Ugyanezen esztendő nyarán pedig a brit uralkodó gárdájának néhány tagja volt az MH Budapest Őrezred vendége. Sőt 1999. március 15-én a nemzeti ünnepünk alkalmából, az angol Királyi Gárda egy századával, közös ünnepélyes, köztársasági lobogó felvonása történt.
1993 óta szorosabbra sikerült hozni a kapcsolatot az osztrák és szlovák haderő hasonló feladattal megbízott alakulataival, melynek következménye az évenkénti rendszeres találkozások voltak.
(Král Attila ezredes)