A nemzeti zászló története
A magyar nemzeti zászló Magyarország egyik nemzeti jelképe, egyben a Magyar Köztársaság hivatalos állami jelképe. Az 1990. évi XL. törvény (elfogadása: június 19.) szerint három egyenlő szélességű, piros, fehér és zöld vízszintes sávból áll. A magyar zászló színei a korábban rögzült címerből származnak (az ezüst vágások színe a heraldika szabályai szerint a zászlón fehér), ebben az összeállításban nemzeti színekként értelmezve a reformkorban jelentek meg. XIX. századi romantikus értelmezés szerint a vörös sáv az erőt, a fehér a hűséget és a zöld a reményt szimbolizálja.
Nemzeti zászlónk hosszú fejlődés során alakult ki. A magyarok – a krónikák tanúbizonysága szerint – fekete turulmadárral díszített vörös zászlók alatt harcoltak. E hadijelvényeket később felváltották a szentek képeivel kivarrott zászlók. (Például Szent István „Szent György és Szent Márton zászlaja alatt” vonult csatába.) Később a vörös-ezüst sávos zászló (esetleg kiegészítve az uralkodó dinasztikus színeivel) vált általánossá.
Bár a XV. századtól egyre gyakoribb a vörös-ezüst-zöld sodrás az oklevelek pecsétjeinek selyemzsinórzatán, illetve olykor a hadizászlók peremfogazatán is megjelenik, valójában csak 1806-ban írják le a ma is használatos sorrendben, s csak az 1848. évi XXI. törvénycikk írja elő hivatalosan először a „piros-fehér-zöld” színek használatát.
Zászlótörténet
Mohács után nehéz időszakok következtek, voltak olyan periódusok, amikor maga a magyar állam is a megszűnés szélére került, és ekkor a hivatalos zászlók is eltűntek. Végül azonban egy trikolór alakult ki, s ez durván másfél évszázada jelképezi a magyar államiságot.
Az 1526-os mohácsi csatával megszűnt a magyar állam egysége, az ország három részre szakadt. A török részeket leszámítva, Szapolyai János és a Habsburg-király, Ferdinánd zászlói bíbor színűek voltak, arannyal szegélyezve. Ferdinánd zászlójának egyik oldalára a sasos, a másikra a magyar címer került. Hogy a Habsburgok később mennyire nem foglalkoztak a magyar hagyományokkal, azt jelzi, hogy az 1618-as koronázáson például a magyar zászló kék volt, közepén a magyar kiscímerrel, a szélein lángnyelvekkel.
A vörös-fehér zászló – az Árpád-sávokra utaló lobogó – viszont mégis fennmaradt, mert II. Rákóczi Ferenc ezt használta, mint magyar jelképet az 1703-11 közötti felkelésekor. A magyar nemzeti zászló harmadik színe, a zöld, csak a 16. század második felében kezd megjelenni jelképeinken. Valószínűsíthető, hogy a címeren ábrázolt hármas halom hatására történt. A három szín először együtt Mátyás király pecsétzsinórján jelenik meg, de ezen kívül egy 1557-ben készült képen is együtt láthatók üstdobzászlón, üstdobtakarón, valamint egy tolldíszen.
Az első zászló, amelyen együtt szerepelt a piros-fehér-zöld szín, 1601-ből származik. Szépséghibája, hogy a török szultán ajándékozta Báthory Zsigmondnak. További hiba, hogy kétszer háromszínű, és a színek sorrendje is fordított. A 17. századtól már a három szín összekapcsolva is gyakran megjelent, sőt díszítésre is használták azokat a koronázási ünnepségeken.
A korszak végén azonban feltűnik egy később nagy karriert befutó zászló: a Munkácsot 1685 és 1688 között védő Zrínyi Ilona vörös zászlót tett ki a vár fokára. Ez azt jelentette, hogy a várvédők nem adják meg magukat. Ekkoriban kezdett ugyanis a vörös zászló az ellenállás, később pedig a forradalom jelképévé válni.
Mária Terézia idején pár évig – 1743-45 között, amíg az uralkodónő férje, Lotharingiai Ferenc nem biztosította a családnak a német-római birodalom császári címét – zöld-fehér-piros lángnyelvek is feltűntek a zászlókon. Ez volt az úgynevezett „magyar lábra állított” zászló. Eredetileg magyar színű fonallal kötötték össze az iratokat is a királynő kancelláriáján, aki ekkor még csak Csehország és Magyarország uralkodója volt. Mária Terézia e három színt (piros-fehér-zöld) már magyar színeknek mondja, de saját családi, Habsburg színeikből is le lehetett vezetni ezt az összeállítást – vélekedik több kutató.
Az „igazi” császári színek (fekete-sárga) és a birodalmi sas mindenesetre 1745-től visszatértek az osztrák zászlókra. A Magyar Királyi Szent István Rend alapításakor viszont Mária Terézia 1764-ben a piros-fehér-zöldet, a három magyar színt használja.
A magyar trikolór születése
A magyar színek megszilárdulását jelzi, hogy Martinovics Ignác 1794. augusztus 13-án kelt vallomásában beismerte: összeesküvésekor a nemzet színeiként a zöld-vörös-fehért kívánta alkalmazni. Ebben már a francia forradalom hatását is felfedezhetjük: a piros-fehér-zöld trikolór a XIX. század első felében terjed el igazán.
József nádor hitvese, Anna Pavlovna 1801-ben nemzeti színű karszalagot hordott egyes források szerint, ez az első példa a magyar trikolórra. Mások szerint Anna Pavlovna ekkor háromszínű zászlószalagot adományozott egy Nógrád megyei lobogóhoz.
A címer alapján született a magyar zászló
A reformkorban a francia forradalom hatására a trikolór a magyar nemzeti törekvések jelképévé vált, az 1847-es országgyűléseken már általános e zászló használata. 1848. március 23-án a magyar nemzeti színekről és címerről szóló határozatot el is fogadták. Ezt az uralkodó szentesítette, így április 11-én került hivatalosan törvényeink közé, „XXI. törvényczikként”.
Az 1848-as zászló színei megegyeznek a magyar címer színeivel, vagyis a pajzs vörös, a sávok fehérek (ezüstök), akárcsak az apostoli kettős kereszt, a zöldet pedig a címerben a hármas halom jeleníti meg. A magyar zászló úgynevezett libériás színekből áll. Az évszázadokban számos európai országban a bevezetett nemzeti zászlók két vagy három vízszintes sávból álltak. Az esetek többségében a felső sáv a címerkép vagy a mesteralak színét mutatja, az alsó pedig a pajzsét. Ez a típus az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamaiban és Közép-Európában gyakori (Németország, Magyarország, Ausztria, Lengyelország, Luxemburg) Alfred Znamierowski Zászlóenciklopédiája szerint.
Az 1849-es trónfosztás után a korona helyett karddal átszúrt babérkoszorút helyeztek el a zászlón, a címer felett.
A szabadságharc bukása után egyszerűen megszűnt a magyar zászló. Csak 1861-ben mert a polgárság a háromszínű lobogóval felvonulni. Hivatalosan 1867-től, a kiegyezés óta használható ismét a magyar lobogó. Ekkortól lehet állami és nemzeti zászlóról beszélni, az államiba ugyanis rendszerint, azóta is mindig beleapplikálták az aktuális címert. Egy-két rövid időszakot leszámítva, azóta a nemzeti zászló változatlan: a trikolór három egyszerű színe, bármiféle címer nélkül.
Történelmi zászlóink
Honfoglaláskori fejedelmi zászló
A IX. századból semmiféle zászlóábrázolás nem maradt fenn, ezért csak analógiák alapján lehet őket rekonstruálni. A korban a fejedelmi szín mind a pusztai népeknél, mind a nyugati keresztény civilizációkban a vörös volt, és a vonatkozó jelképeket mindig a zászló csúcsán használták, ebben a római birodalmi hadijelvények hagyománya él tovább. Esetünkben a klasszikus fejedelmi szín, a vörös jelenik meg, amely egyben a későbbi magyar címer alapszíne is. A zászló csúcsán a vezető törzs (Árpád törzsének) szent állata, a turul háromdimenziós figurája található. A mitikus madár alakját a rekonstrukció a híres rakamazi korong után ábrázolja.
Szent István zászlajának rekonstrukciója
Az államalapító király zászlajáról sem hiteles leírás, sem ábrázolás nem maradt fenn. A közszájon forgó leírások utólagos visszavetítések. A történelmi zászlósorban rekonstruált zászló egy, a X-XI. században általános királyi zászlótípust mutat, a fejedelmi vörös szín használatával a korai gonfanon jellegű zászlót. Ebben a korban a jelképek még nem szerepeltek a zászlólapon, hanem a zászló csúcsán 3 dimenzióban ábrázolták azokat. Így került a zászló csúcsára a latin kereszt. A zászló igen nagyméretű, ez jellemző a fejedelmi zászlókra az egész középkorban. A királyi zászlókat zászlós kocsin vitték, melyet külön őrség védett. A királyi zászló jelenléte egyben a király virtuális jelenlétét is mutatta.
Árpád-házi királyi zászló a 12. sz. végétől
A zászló, amely a jellegzetes hármas gótikus ívű talapzaton áll, III. Béla idején jelent meg. A kettős kereszt ebben az esetben bizánci jelkép (III. Béla hosszú ideig a bizánci udvarban élt), és az uralkodó kettős: világi és transzcendentális hatalmát jelképezi. Eredendően a kettős kereszt lebegett a címerpajzson, illetve a zászlólapon, a későbbiekben hozzá csatlakozó hármas ív az országot, majd a Golgota hegyét jelképezte, a XVII. századtól kapcsolódik hozzá a magyar királyság területének geográfiája. A zászló formája jellegzetesen lovagkori, úgynevezett banner típus, a hosszú, fanonnak nevezett zászlószalaggal. Ez az ábrázolás a Képes krónikában maradt fenn, a zászló maga ennek alapján készült rekonstrukció.
Az Árpád-házi királyok családi zászlaja
A vörössel és ezüsttel sávozott zászló I. Imre uralkodása alatt jelenik meg részint, mint zászló, részint, mint címer. Eredetéről több elképzelés létezik, egyes vélemények szerint keleti motívum tűnik fel a zászlóban, általánosabban elfogadott nézet szerint Imre király feleségének – az aragóniai királylánynak – kapcsolatai tükröződnek a címeren tekintettel arra, hogy az aragóniai címer függőlegesen sávozott. Az Árpád-házi királyok kettős keresztes címere (és zászlaja), illetve sávozott családi címere és zászlaja párhuzamosan létezett a XVI. század végig. A vegyesházi királyok minden esetben a családi, tehát a sávozott zászlót, illetve címerrészt használtak, ezzel jelezték rokonságukat az Árpádokkal.
Anjou-királyi zászló
A jellegzetes középkori banner típusú zászló. Az Anjou-uralkodók – Károly Róbert és Nagy Lajos – idejéből származik. Ezen a zászlón jelenik meg először, hogy vegyesházi uralkodók saját színeiket (címerüket) egyesítik az Árpád-házi királyok családi színeivel, ezzel jelképi szinten is jelezve uralmuk legitimitását. Jelen esetben a liliomos Anjou-címerrel. Érdekessége, hogy a zászlócsúcson is az Anjouk jelképe, a liliom jelenik meg.
Hunyadi János zászlaja
A zászló elméleti rekonstrukció, Hunyadi János 1453-as címere alapján készült, ahol is a családi hollós címert V. László adományaként a bátorságot jelképező vörös oroszlánnal egészítették ki. Megjegyzendő, hogy ez az oroszlán nem egyezik sem a cseh királyi oroszlánnal, sem pedig Beszterce vörös oroszlánjával, bár a Hunyadiak Beszterce grófjai is voltak. Az adományozó levél az oroszlánt a bátorság jeleként emeli ki.
A fekete sereg zászlaja
Mátyás király hadseregéhez kapcsolódó zászló, ahol is az uralkodó az Árpád-házi családi sávokat, valamint a cseh királyság oroszlános címerét egyesítette egy negyedelt pajzsban, középen a saját, családi hollós címerével. A zászló ábrázolása Philostratus krónikában maradt fenn, és Corvin János bécsi bevonulását ábrázolja. A sávok és az oroszlán eredetileg ezüst színűek voltak, a miniatúrán azonban az ezüst oxidálódott, így hagyománytiszteletből feketében ábrázolják a zászló rekonstrukcióján.
A szigetvári hős, Zrínyi Miklós zászlaja
Zrínyi Miklós zászlajáról csak annyit tudunk, hogy nevezetes kirohanásakor a hadvezér olyan zászló alatt halt meg, amelynek egyik oldalán a császár, másikon az ország címere volt. A rekonstrukció a kor fecskefarkú zászlótípusát idézi, rajta a császári címerrel, előlapján a korabeli magyar királyság címerével. Zöld alapszíne a kor kedvelt, leginkább a huszárság zászlóira emlékeztet.
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem zászlaja 1617-ből
A jellegzetesen erdélyi stílusú zászló, a szokásos (piros és arany) lángnyelvekkel mindkét oldalon Bethlen Gábor címerét ábrázolja, körülötte az erdélyi nemzetek jelképelemeivel. A zászló eredetije a XIX. század végén a millenniumi kiállításon még ép volt, a II. világháborúban azonban elpusztult. A zászlók méretének megváltoztatása, azaz növekedése a haditechnika változásának oka, mert a tüzérség és a füstös lőpor megjelenésével a zászlók csak akkor voltak láthatók a csatatéren, ha méretük a szokásosnál nagyobb volt.
Bocskai István szalontai hajdúinak hadnagyi standardja
A zászló egy XIX. századi másolat alapján készült másolat, ahol a hajdúkat jelképező oroszlán a császári erőket jelképező sast tépázza. Formája régies, valójában egy standard forma. A standard rangjelző zászlóként szerepel a XVII. században.
Nyitra vármegyei nemesi felkelők zászlaja 1660-ból
A XVI-XVII. század megszokott, fecskefarkú formájú zászlaja, zászlólapján a korra igen jellemző lángnyelves díszítő motívumokkal. Ez a lángnyelv Európában Krisztus vércseppjeit szimbolizálja, és elsőnek a johannita lovagok zászlaján jelent meg a XII században. Vannak arra utaló jelek, hogy Kelet-Európában és hazánkban a lángnyelvek elterjedését segítette az, hogy ezt a motívumot keleten is előszeretettel alkalmazták. A zászló alapszíne a kor kedvelt vöröse. A hátoldalán keresztre feszített krisztusábrázolás látható „E jelben győzni fogunk” felirattal és az 1660-as évszámmal. A zászló előlapján Nyitra vármegye címere látható, amelyen Szt. László és a kun vitéz harca ábrázoltatik. A hagyomány szerint ennek a zászlónak az eredetije Buda 1686-os ostrománál részt vett a vár felszabadításában. A zászló rekonstrukciója kortárs rajz alapján készült.
Thököly Imre fejedelem zászlaja
Thököly Imre fejedelem zászlajáról semmiféle adat nem maradt fenn, ezért a zászló egy XVII. századi erdélyi zászlónak a rekonstruált változata. Vörös-kék színe a Thököly-család címerszíneit idézi, egyik oldalán Thököly Imre grófi címere látható, amelyet atyja I. Lipóttól kapott, ezért kétfejű sas látható a szívpajzsában, hátoldalán pedig a magyar királyság lombkoronával ékesített címere. A zászló csúcsa különösen érdekes, ezt a fajta csúcsot a XVII. században használták csak.
Rákóczi fejedelem zászlaja
A kortárs szóhasználatban „magyar módra vágott”, azaz vörös-fehér sávozott zászlón a fejedelem jelmondata olvasható: Iustam causam deus non derelinqvet (Az igaz ügyet nem hagyja el az Isten). A zászló másik oldalán a fejedelem nevének rövidítése látható. A zászló a Nemzeti Múzeumban őrzött eredeti másolata.
Rákóczi korabeli kuruc lovassági zászló 1706-ból
Másolat, fecskefarkú zászló, az előlapon a magyar királyság lombkoronás címere látható Pro Libertate felirattal, hátlapján Rákóczi fejedelmi címere és a kibocsátás éve. A zászlólap a XVIII. század lovassági zászlóira jellemzően zöld, rajta a klasszikus lángnyelvdíszítés tulipán motívummá torzult. Tekintettel arra, hogy jelentését a kortársak szemében már elveszítette, egyszerű díszítő elemmé vált.
A Baranyai Huszárezred ezredzászlaja 1730 körül
Jellegzetes huszárzászló a XVIII. századból. Előlapján a kétfejű sas mellén magyar királyi címerrel látható, hátlapján köpenyes Madonna-ábrázolás, Szűz Máriának ez az ábrázolása a XVII. és a XVIII. század elején nagyon népszerű volt, óvó-védő szerepet töltött be. Az agyonhímzett zászlólap jellemző a korra, nem különben az úgynevezett kopjacsúcs, amelynek nemcsak díszítő, hanem esetenként a zászlótartót védő szerepe is volt a harcokban. A zászlótartónak a korban, esküjéhez híven halálig védenie kellett a zászlót, és végszükségben a zászlócsúccsal is tudott védekezni.
A Jászkun, avagy Török huszárezred század szászlaja 1770-ből
A zászló egyik oldala kék, másik vörös színű, mindkét oldalán a Mária Terézia és fia, József társuralkodó egyesített névjele látható, fölöttük az osztrák főhercegi koronával.
Trónfosztás utáni 1849-es honvéd lovassági zászló
A honvéd zászlók jellegzetessége a körben futó, egyenlő szárú háromszögekből álló piros-zöld éksor, azaz farkasfogdíszítés. Előlapjukon mindig a magyar kiscímert ábrázolták, a trónfosztás után korona nélkül, hátoldalukon pedig a Magyarok Nagyasszonya látható. Ennek a zászlónak az előlapján a korona nélküli kiscímeren, a korona helyén az 1848-49-es szabadságharcra jellemző, hungarikumnak tekinthető kardos koszorú motívum található. Eredetije Nagyváradon készült, a Bem tábornok által vezetett hadtest egyik alakulatának volt a zászlaja.
Az 1869-ben rendszeresített (1869. mintájú) magyar kir. honvéd zászlóalj zászlajának előlapja
A kiegyezés utáni magyar királyi honvédség klasszikus zászlaja, előlapján a magyar király középcímerével, hátoldalán I. Ferenc József névjelével. Ezt a zászlótípust az I. világháború után is több alakulat használta egészen 1938-ig.
1938-ban rendszeresített (1938. mintájú) magyar királyi honvéd lovassági zászló
Másolat, hátlapján a magyar középcímer található, amely ebben az esetben igénycímer és a trianoni szerződés előtti országot és a határok visszaállításának óhaját jelképezi. A lángnyelv motívum az állandó császári-királyi hadsereg első, rendszeresített, 1743-as zászlajára utal vissza.
Az 1949-ben rendszeresített (1949 mintájú) csapatzászló
A második világháború utáni időszak első rendszeresített honvéd zászlaja, amely a 18. századi huszárzászlók és az 1849-es trónfosztás utáni zászlók hagyományait egyesíti. Mindkét oldalán látható címer a közvélekedésben 1848-49-hez kötött úgynevezett Kossuth-címer, azaz egy korona nélküli kiscímer. Ez a csapatzászlótípus vélhetőleg a legrövidebb ideig volt használatban a magyar honvédségnél. 1949 márciusában rendszeresítették. 1949. augusztus 20-án azonban bejelentették az új, az utókor által Rákosi-címernek nevezett jelkép használatát, és a fenti csapatzászlócímer részét 1949 szeptemberétől az új címerrel takarták ki. 1950-ben a Magyar Néphadseregnél új csapatzászlót rendszeresítettek, ez a csapatzászló vörös alapon zöld-fehér farkasfog pártázattal készült, közepén a már említett úgynevezett Rákosi-címerrel.
1990-ben rendszeresített (1990 M mintájú) csapatzászló
A rendszerváltás után a honvédség visszatért a régi jelképekhez. A zászló az 1949-es csapatzászló alapján készült, amely egyesítette az 1743-as és az 1848-as csapatzászló elemeit. Címerrésze a hatályos címernek a klasszikus 1848-as pajzstartókkal, azaz a tölgy- és babérkoszorúval való kiegészítése. A címert ebben a formában a Honvédelmi Minisztérium, mint saját jelvényét, logóját használja.