Hőseink sírjai

Alig egy esztendős múltra tekint vissza Budapest Helyőrség Szociális Alapítványának az a nagyszerű kezdeményezése, mely hősi halottaink hadisírjainak ápolására mozgósítja – évente több alkalommal – nem csak a hagyományőrző katonai, de a civil szervezetek képviselőit is. A közelgő Halottak napja alkalmából szervezett karbantartó napon október 17-én, szombaton a Vörösmarty Gimnázium, a Bláthy Ottó Titusz Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium közösségi szolgálatot teljesítő diákjai mellett az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság munkatársai valamint a Harminckettesek Baráti Körének képviselői főhajtással és gyertyagyújtással is tisztelegtek a hősök emléke előtt.

A Farkasréti Temetőben rendhagyó történelmi visszaemlékezéssel vette kezdetét a munka. Mátyás Botond hadnagy előbb Zsíros István százados sírhelyét mutatta meg a diákoknak és elmondta: „A felvidéki 27. hadosztálynak a volhíniai Novi Pocsajev környékén folytatott harcai alatt, egy hat ütegből álló tüzércsoportnak volt a parancsnoka. Mint ilyen, 1916. június 16-án korán reggel, amikor az oroszok a szomszédos hadosztálynál betörtek és a 27. hadosztály oldalába jutottak, a hadosztály parancsnokától azt a parancsot kapta, hogy tüzércsoportját, veszélyeztetésére való tekintettel azonnal vonja hátra. Ám Zsíros százados az ütegek derékségében és tűzerejében bízva, s mert lőszere is bőven volt, nem tett eleget a parancsnak. Saját felelősségére helyén hagyta az üteget és a tüzelőállásokban felhalmozott nagy lőszerkészletek felhasználásával oly élénk és hatásos zárótűzzel reteszelte el a hadosztály oldalát, hogy az oroszok támadása súlyos veszteségek mellett összeomlott. Ennek nagy jelentősége volt, mivel a hadosztály gyalogsága időt nyert és zavartalanul hajthatta végre a szükségessé vált átcsoportosítást, majd nyugodtan, ellenséges behatás nélkül helyezkedhetett el az újabb védelmi vonalban. Ezt csakis Zsíros százados öntevékeny, bátor elhatározása, valamint az általa vezetett tüzércsoport kiváló elhárító tüze tette lehetővé. Zsíros századost kimagasló és teljes sikerrel végrehajtott haditette jutalmaként a Vaskorona renddel tüntették ki és soron kívül őrnaggyá léptették elő.”

Majd Massányi Tibor ph. őrnagy, sírhelye következett, ahol elmondta: Massányi 1922. október 1-jén vonult be a magyar királyi Ludovika Akadémiára. A tiszti iskola elvégzése után honvéd sportoktatói tanfolyamot végzett, ugyanis már az iskolai évek alatt kitűnt vívó, tornász és lovagló tehetségével. 1940-ig a Ludovika Akadémia testnevelési előadójaként és sportoktatójaként szolgált. A Délvidék visszafoglalásakor dandárparancsnoka elismerésben részesítette tevékenységéért. A 2. magyar hadsereg mozgósításakor a VII. hadtest 19. könnyűhadosztályának tisztjeként került ki a Donhoz, századparancsnoki beosztásban. Perejezsaja közelében a szovjetek nagy erőkkel törtek be a magyar védőállásokba 1942. szeptember 29-én. Massányi százados vezette az ellentámadást, melynek során súlyos vállsérülést szenvedett. Zászlóaljparancsnoka megparancsolta, hogy a század irányítását adja át szakaszparancsnokának, ő maga pedig menjen a segélyhelyre. Massányi a parancs végrehajtását megtagadta és katonáival maradt. Mikor a vérveszteség következtében már nem volt képes saját lábán vezetni századát, hordágyon vitette tovább magát. Miközben erős gyalogsági- és aknavető tűzben törtek előre, a százados közvetlen közelében csapódott be egy aknavetőgránát. Amikor katonái észrevették, hogy parancsnokuk életét egy gránátszilánk kioltotta, a gyilkos tűzzel nem törődve, ádáz közelharcban vetették vissza az ellenséget. Massányi százados személyes helytállásának köszönhetően sikerült megakadályozni az ellenség térnyerését és a szomszédos hadosztály bekerítését. Tettéért a kormányzó posztumusz őrnaggyá léptette elő és 1943. március 4-én első ízben őt tüntette ki a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Éremmel. Halála után bajtársai a jekatyerinovkai temetőben helyezték örök nyugalomra, ahol a mai napig alussza álmát. Jelképes sírja a Farkasréti temető VK-4-es parcellájában található.

A rövid ismertetőket követően szorgos kezek munkájának eredményeként szinte megújultak a sírhelyek. A közöttük tevékenykedő diákok, a nemzeti szalaggal átkötött fejfák, a trikolor színeiben pompázó gyertyák lángjának látványa pedig könnyeket csalt az arra járók szemébe. Így volt ezzel Massányi Tibor őrnagy idős fia is, aki éppen akkor jött gyertyát gyújtani édesapja emlékére. A vele történt megható beszélgetésben is megfogalmazódott az az üzenet, melyet az elkövetkezendő napokban a VK-4 parcellába látogatók is tapasztalhatnak: a hazáért életüket áldozók tetteit és emlékét az utókor tovább ápolja.

Vastagh László