Jött, látott, szeretetet osztogatott

Inkognitóban, nem kéményen át, de nem is szarvasok vontatta szánon, kemény évekkel a vállán érkezett a fehérszakállú a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Budakeszi utógondozójába. Még puttony sem volt a hátán, mert tolókocsija csordultig volt csomagokkal, szíve pedig szeretettel melyből bőségesen osztogatott kicsiknek, nagyoknak, legfőbbképpen ágyukhoz kötött, szeretteiktől távol levő beteg embereknek.

Szorgalmasan rótta az emeleteket, kórtermet ki nem hagyott. Illendően kopogtatott, dallal, mosollyal fogadtatott. Szép szavaival könnyeket-, piros köpenyével dalra is fakasztott. Hozzátartozóktól köszönetet kapott.

Sokan megismerték, üdvözölték, szóba álltak vele, közben osztogatta a csomagokat, meg nem állt a keze. Puszit is kapott szép szavakkal bőven, integettek utána kézzel, s keszkenővel. Néhány órás jelenléte melegséget varázsolt a betegek szívekbe. Kérlelték is maradjon, de őt estére már a gyerekek várták. Megértették. Illedelmesen búcsúztatták, s ahogy érkezett, csendesen, botjára támaszkodva elballagott.

Néhány emelettel lejjebb levetette piros köpenyét és láthatatlanná vált, hogy 2016-ban újra elhozhassa ajándékát s a gondoskodást, mellyel a Budapest Helyőrség Szociális Alapítvány látta el őt. Ugye kedves Jánka Gyuri bácsi jövőre is számíthatnak rád?                   

                                                                                                                                                                 Vastagh László