Megalakulás

A 32. gyalogezred elődjének felállítására ezredesi kinevezése mellett Ghymesi Forgách Ignác gróf, a Koháry-dragonyosezred alezredese 1741. október 30-án kapott pátenst, azaz nyílt parancsot. Ekkor az ezredet azonnal a parancsnokáról, Forgáchról nevezhették el, noha a formális ezredtulajdonosi kinevezést, vezérőrnagyi előléptetésével egyidőben csak 1744-ben kapta meg. A Forgách-ezred magyar ezred volt: magyar területről sorozták katonáit, magyaros volt a ruházata, magyar nadrággal, magyar zsinórozással, és díszkabátja karján, büszkén viselte az ezred magyar jellegére utaló ún. „medvekörmöket”. A 32. hadrendi számot csak 1769-ben kapta meg az ezred, addig ugyanis nem számozták, hanem tulajdonosaik szolgálati éveinek száma szerint csoportosították őket. Az ezred felépítése a következő képen nézett ki: az összlétszám 3000 fő, mely zászlóaljakba, azon belül századokba volt szervezve. 20 db századba, századonként 150 fővel.

    Az ezred első tűzkeresztsége 1742. október 27-én a bajorok elleni obernbergi csatában volt, ahol egy halottat veszítettek, akinek a nevét is feljegyezték a krónikaírók: ő Soob Sándor, a Kerekes-század dobosa volt. A piacenzai harc napján, 1746. június 16-án, a krónikás így emlékezik meg az ezred küzdő szelleméről: „Az ezred hősiessége döntötte el az ütközet sorsát, a szakadó eső miatt nem lehetett használni a lőfegyvert, és puszta karddal támadva verték vissza az ellenséget.”

    Az 1747. július 19-én a Coll' della Sieta sáncai védelménél: „…a tízszeres túlnyomó ereje ellenében oly makacsul tartotta meg, hogy a francia miután 4000 halott és sebesültre ment a veszteség, hátrálniuk kellett.”

    Az ezred természetesen a XVIII. század második felében minden háborúban részt vett. Így az osztrák örökösödési háború után a hétéves háborúban (1757-1763), a bajor örökösödési háborúban (1778-1779), valamint a török háborúban (1788-1789). A szakadatlan háborúzás szüneteiben jutott néhány év a békének, a szervezés és a fejlesztés munkájának is. Ennek keretében 1743 júliusában megalakul a 4. zászlóalj.

    Tanulságos azt is megnéznünk, milyen masírozások, meneteléseket hajtott végre az ezred. Az állandó helyváltoztatás a ma katonájától sem idegen, de a XVIII. század útjai, közlekedési eszközei még tiszteletreméltóbbá teszik ezt a teljesítményt. Például az ezred az osztrák örökösödési háború alatt 2 évig Lombardiában tartózkodik, majd 1750-ben Kassára kerül. 1748-1756 között ismét békés esztendőket él meg az ezred, e rövid idő alatt 4 parancsnok is váltja egymást.

    1763-1777-ig újra boldog békeévek következnek az ezred életében, ekkor 1. és 2. zászlóalja az itáliai Comoba, a 3. zászlóalja Budára került. 1766-ban kapja meg az ezred jellegzetes, sárgagombos kék egyenruháját. Ugyanebben az évben létszáma már megközelíti a 2000 főt. 1768-ban a 3. zászlóaljat Aradra helyezték át. 1770-ben, a Szerbiában pusztító pestisjárvány behurcolásának megakadályozására, a bánáti határőrvidékre vezényelték őket, így kerültek egyes századai Szlatina, Újpalánka és Kapusnig helységekbe. 1771-ben, a Lombardiában állomásozó ezredrészeket hazahozták.

    A magyar fiúk lelkesült örömmel tértek haza a hosszú távollét után. Az ezredet ekkor több Baranya megyei helységbe osztották szét. 1772 júniusában az ezredtörzset az 1. és 2. zászlóaljakkal Székesfehérvárra, a gránátos századot Bécsbe helyezték, a 3. zászlóalj Aradon maradt. Az ezredtörzset még ebben az évben Eperjesre, részeit pedig Lőcsére helyezték át.

    1773. március 27-én Nagyszombatban meghalt gróf Forgách Ignác. Az új ezredtulajdonos gróf Gyulay Sámuel altábornagy, a Mária Terézia Rend lovagja lett. E naptól kezdve az ezred az õ nevét viselte.

    Az ezred 1779-ben Csehország különböző helyein táborozik. Azonban ugyanebben az évben 3. zászlóalját Győrben és Trencsénben helyezték el, júniusban a zászlóaljtörzs 2 századdal Aradra masírozott, a másik két százada Szegedre került. 1780 elején az ezredet két harctéri zászlóaljával Prágába helyezték, gránátos századát Olmützbe. 1780 augusztusában ismét Magyarországon vannak. Az ezredtörzs Pestre került, a többi pedig századonként Pomázon, Egerben, Szolnokon, Mezőtúron, Óbudán, Tiszaföldváron, Szentendrén és Nagyszombatban oszlott meg.

    1780. november 29-én meghalt Mária Terézia, így az ezred további mozgatása egy darabig szünetelt. Ettől az időponttól 1786-ig Pesten állomásoznak, csak a 3. zászlóalja volt távol. (Temesváron, Karánsebesen, Oravicán, Dognatskán, Suppaneken). 1781 óta az ezred toborzási székhelye Pest és a szomszédos vármegyék. Ezért nevezhetjük az alakulatot Pest „házi ezredének”.

    1782-ben II. József császár nevelőintézeteket alapított a katonák gyermekei számára. A 32-esek külön intézete Kassán volt. 1787-ben az ezredtörzset 4 századával Bécsbe, a többi századot Laxenburgba, Stockerauba, Kronenburgba helyezték.

    1763-tól 1788-ig II. József császár a balkáni területek fölötti befolyásért háborút indít a török ellen. A törökök elleni háborúban a Belgrád körüli harcokban kitűnt Gyulay Albert kapitány, az ezredtulajdonos fia volt, aki érdemeiért megkapta a legmagasabb katonai kitüntetés, a Mária Terézia Rend lovagkeresztjét. A harmadik zászlóalj egy szakasza Bayer főhadnagy vezetésével 7 török hajót ejtett zsákmányul, és a 2. század, Faletti százados vezetésével 2 ágyút zsákmányolt a töröktől, ahol a parancsnok és 6 vitéz katona meghalt. E hősies cselekedetért 100 arany pénzt kaptak a császártól.

    A törökkel való békekötés után új fázisba lépett a birodalom politikája, és a sors úgy akarta, hogy a 32-esek ismét, rövid békeidőszak után újból hadba induljanak.

    A francia háborúk időszaka következett, melyben a császárság nagy erőssége volt a 32-es regiment. 1793. augusztus 20-27, a wörthi véres napok, ahol Kempf ezredes vezetésével, a 32-sekkel veri vissza a franciákat, elfognak 2 ágyút és 200 hadifoglyot. 1795. január 10-én, a 3 királyok napján, a franciák a befagyott Rajnán kívánnak átkelni, amit Simonyi százados, az előőrsben lévő szakaszának szurony rohamával visszavert.

     Az ezred egyik leghíresebb csatája pedig, a bassanoi ütközet volt, ahol a többszörös túlerő ellen, az ezred katonái többszöri szuronyrohammal verték vissza az ellenséget, de az ellen újabb tartalékok bevetésével támadásba lendült át, amire a még épségben maradt zászlóaljparancsnok, Posztrehovszky alezredes, lováról szállt és végső rohamra vezette a zászlóalját a több, mint 500 főnyi harcképtelen emberrel lecsökkent alegységet. És a várva várt tartalék beérkeztével, végleg legyőzték a franciákat.

    Az alegységet hadseregparancsban, megdicsérték és a parancsnokot ezredessé léptették elő, valamint megkapta a katonai Mária Terézia-lovagi címet. Napóleon ellen sajnos Parranónál 250 főt, Santa-Lucianál 200 főt, Isola-Altanál 120 főt és 9 tisztet vesztett el. Ekkor jegyezte meg az egyik tiszt, hogy: „Sok ellenség - sok dicsőség”

    1799. október 20-án, menetet hajtottak végre Mondovi irányába, ahol az utóvédet megtámadták és ágyút-lovat elvittek. Az esetet jelentették a főparancsnoknak, aki egy zászlóaljjal erőltetett menetben, 3 óra alatt, csendben visszament és mindent visszaszerzett, valamint ejtett 453 fő foglyot, 2 francia sast, 3 ágyút.   

    1802. június 3-án galánthai Esterházy Miklós herceg, tábornok, egyben a magyar nemesi testőrség főhadnagya lett az ezred tulajdonosa, mert gróf Gyulay Sámuel altábornagy 1802. április 24-én meghalt. A lunevillei békétől 1801-1805-ig békésebb időszak következett. Az ezred vitézségéért a budai lövész egyesület ünnepséget tartott, ahol Esterházy bőkezűen jutalmazta a beosztott legénységet, altiszti kart és a tiszteket. Ez a fajta semmittevés a fegyelemnek természetesen nem tett jót. Szigorító intézkedéseket kellett hozni, így például, 1805-ben elrendelték a copf viselésének a tilalmát.

    Aztán újra háború a franciákkal, az Etsch partján 1805. október 30-án. Veronától nem messze, Legano mellett egész nap a támadást verik vissza, aminek a következtében 500 főt veszítenek el, de az ezred hősiessége miatta a dandárparancsnokot, Weissenwolf grófot, előléptetik vezérőrnaggyá. A Pestre visszatérő ezred tiszteletére nagy bált rendeznek 1806-ban.

    1809-ben Hainburgban állomásozik az ezred, egy része Károly herceg parancsnoksága alatt, Napóleon seregei ellen harcolt. 1810-1811 között az ezred matematikai osztálya elkészíti Buda és Pest első topográfikus térképét. 1812 és 1813 között az Oroszország elleni megfigyelő hadtestbe voltak beosztva, ahol a téli hideg és nyári vízhiány miatt, 780 főt vesztettek el Galiciától- Lithvánián keresztül - Slonáig.

    Napóleon, 1812. nagy vereségeinek hatására meggyengült hadereje ellen, a franciák által megszállt területek felszabadításába fogott a Habsburg uralkodóház. Például, 1813. augusztus 26-án a lipcsei ütközetben, a népek csatájában, a franciák ellen, Dölitz helységben, az ezred hősies helytállást tanúsított, amiért Hirsch ezredest, vezérőrnaggyá léptették elő (akit az1848-49-es magyar szabadság harc ellen való küzdelemből ismerhetünk meg).

    1814 áprilisában beveszik Romant, Iséret és maradnak Napóleon trónfosztásáig. 1815 júniusában a Szent-Bernát megmászásával elveszik a franciák elől a szent-pierei szorosokat. Majd július 4-én a le clusei erődöt beveszik. A vezénylő tábornok a jelentésében, az ezred helytállásáról, a következőt írja: „Lehetetlen, ily nehéz katonai feladatot nagyobb hősiességgel és merészséggel végrehajtani, és a támadás végrehajtása bámulatra ragadtat el”.

    1815-ben visszatérnek ismét Pestre, ahol Pest polgáraitól az ezred egy értékes ereklyét kapott, mely a zenekar dobosának ütőjén, vert ezüstből a következő felirat található: „Herczeg Esterházy 32-ik számú magyar gyalog ezred Vizaknay Papp Ferenc ezredes kapitány kormányzása alatt katonáskodó tiszteknek az 1813, 1814, 1815 években, szerencsében elvégeztetett háborúk örök emlékére, készítették Pesten 1815.”

    1805-ben a császári és királyi haderő gyalogságának szervezésében és harcászatában is mélyreható változások következtek be. 1816-47 között a hosszantartó béke idején a legjelentősebb változás az ezredtulajdonosok cserélődése volt: 1833. november 25-én Como-ban meghalt Esterházy Miklós táborszernagy, utóda Estei Ferenc Ferdinánd főherceg lett. A helyőrségét áthelyezték 1820-tól Itáliába, ahol 1841-ben ünnepelték Szent-István napján az ezred fennállásának 100. évfordulóját.

(Král Attila ezredes)