A XIX. század elejétől az I. világháborúig

1848-49-ben újabb fejezet nyílt az ezred történetében. Amíg a 32-sek 1. és 2. zászlóalja Radetzky parancsnoksága alatt Itáliában harcolt az olasz forradalmárok ellen, addig az ezrednek Magyarországon maradt 3. zászlóalja a magyar kormány fennhatósága alá kerülve a császári és királyi 33., a magyar 39. gyalogezred 1-1 zászlóaljával, honvéd zászlóaljakkal, a Württember-huszárezred fél századával, mintegy 3000 főnyi nemzetőrséggel Pétervárad őrségéhez tartozott.

    Érdekesség és kevéssé ismert, hogy a péterváradi erőd körüli harcok eredményeként 1849. október 16-án Ferenc József Haynau javaslatára a péterváradi erődöt ugyanolyan kedvezményekben részesítette, mint Komáromot.

    Az 1859-es háborúban Magentánál és Solferínónál súlyos veszteségeket szenvednek a 32-esek. Az itt vitézül harcolt katonákat (1 főtisztet, 14 tisztet és 60 fõnyi legénységet) elismerésben részesítettek, közülük is kiemelkedik Sörös József 17. századból való közvitéz, aki a harc legválságosabb pillanatában így kiáltott a társaihoz: „Esti ne hátrálj! A bátrak a harchoz sereglenek!” Ezt a csatakiáltást sokszor használták a későbbi háborúkban is, a vesztett helyzetben történő helytállásra buzdítás jelszavaként.     A háború befejezése után ismét olasz helyőrségekben állomásoznak. Az 1866-os porosz-osztrák háborúban a 32-esek részt vesznek a nevezetes königgrátzi csatában. A békekötés után Bécsbe kerülnek. 1872-ben Bécsből elhelyezték Cattaro, Perzagno, Ljuta, Kamenerovic, St. Matteo, Risano, Perastó városokba.

    1875. november 20-án meghalt Estei Ferenc Ferdinánd főherceg, új ezredtulajdonost nem neveztek ki. 1878 áprilisában az ezred tisztikarához került hadnagyként Ferenc Ferdinánd, a későbbi trónörökös.

    1875-ben az adószedés miatt, zendülés tört ki Hercegovinában, ahol amúgy is a meggyengült oszmán-török birodalom tehetetlensége miatt, egymást érték a lázongások. Ez átterjedt Szerbiára, Montenegróra is, de a török hatalom, mint máskor is későn fogott hozzá a zendülés leveréséhez.

    A feszültség enyhítésére, gróf Andrássy Gyula Osztrák-Magyar külügyminiszter, az adók elengedését javasolta, de az udvar nem fogadta el. Német- és Oroszország is a reformokat sürgette, mert egy lázongó hűbéres a Balkánon, nem jó szomszéd. A tanácsot most sem fogadta el a Habsburg ház.

    A lázongás tovább terjedése miatt, Oroszország megtámadta Törökországot 1877-ben. A harcok 1878-ig tartottak és a san-stefanói béke vetett véget. A lezáró békeszerződést az európai nagyhatalmak nem fogadták el, hanem a Berlinben összehívott tanácskozáson eldöntötték, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia szállja meg Boszniát és Hercegovinát. Hogy a megszállás gyors és eredményes legyen, közel 85 ezer főt vonultattak fel. Két fő irányt tűztek ki, a két régió területét és ezen belül is a két fővárost, Mostar és Szarajevó elfoglalását. Július 19-én lépték át a határt, és eleinte vérontás nélkül mentek a hadműveletek, de a helyi lakosság, a török reguláris csapatokkal összefogva, egyre keményebb ellenállást tanúsítottak.

    A 32. gyalogezred Hercegovina megszállására induló 18. gyalogos hadosztály, 3. hegyi dandárjába osztották be. Hercegovina megszállása viszonylag könnyen történt, de csak nagy harcok árán sikerült augusztus 19-én bevenni Szarajevót, egész Bosznia területét pedig szeptember 21-én. Bosznia-Hercegovina 1878. évi megszállásának befejezésével zárult le a császári és királyi 32. gyalogezred világháború előtti története.

    A XIX. század végéig 14 háborúban, összesen 135 csatában, ütközetben, ostromokban és várvédelemben felhalmozott érdemekben dús történet a 32-eseké, amelyek folyamán részben az egész ezrednek, részben az ezred kisebb egységeinek bátor vezetéséért három tiszt kapta meg a legmagasabb katonai kitüntetést, a katonai Mária Terézia Rendet, a legénység soraiban is 13 arany, 125 első osztályú és 72 másodosztályú ezüst vitézségi érmet osztottak ki.

    1888. május 13-án leplezték le Bécsben Mária Terézia ma is látható szép szobrát. Ez alkalommal rendelte el Ferenc József, hogy a Monarchia több csapatteste a dicső hadimúlt legkiválóbb hadvezéreinek nevét örök időkre viselje. A nevek közé három magyar neve is került. Mindhárman a katonai Mária Terézia Rend tulajdonosai voltak: gróf fogarasi Nádasdy Ferenc tábornagy, gróf futaki Hadik András vezénylő tábornok, valamint báró krajovai és topolyai Kray Pál táborszernagy.

    Az uralkodó ezen kívül elrendelte, hogy Budapest házi ezrede, a császári és királyi 32. gyalogezred örök időkre Mária Terézia császár és királynő nevét viselje. E gondolat jegyében 1890. december 22-én Ferenc József az ezred tisztikarának ajándékozta Mária Terézia schönbrunni kastélyban őrzött festményének másolatát, akik ezt az ezred tiszti étkezdéjében helyezték el.

    1891-ben, az ezred fennállásának 150. évfordulóját Budapest főváros közgyűlésének határozata alapján maga a székesfőváros ünnepelte meg, az ünnepség tiszteletére a magyar miniszterelnök, Szapáry gróf az idelátogató főúri méltóságok tiszteletére, az ezred küldöttségének jelenlétében fogadást adott. Másnap a Vérmezőn, tábori istentiszteletet tartottak, ahova az ezred díszes pompával vonult ki. A mise végeztével Mária Terézia főhercegasszony felkötötte a csapatzászlóra a fővárostól kapott jubileumi szalagot.

    Bécsről Budapestre kerültek vissza, ahol sok szeretettel fogadták őket, miután megtudták, hogy a legénység hajóval érkezik, a tömeg a rakparton gyülekezett. A Budapesten állomásozó közös hadsereg tisztikara is megjelent a fogadásukon, ahol a hajóról elsőként leszállók kezében ott volt az adományozott, díszes dobütő, melyet magasra tartotta, mint jelképet a város és ezred közösségét kifejező szimbólumot.

    Egészen 1914-ig az ezred boldog békeéveket élt.

(Král Attila ezredes)